A Korunk legutóbbi száma arra kereste a választ, hogy a magyar kutatók - szép számmal Erdélyből elszármazottak is - miként járultak hozzá a természet- és élettudományi kutatásokhoz, e tudományok fejlődéséhez? A Magyar Tudományos Akadémia több tagja segített a válaszadásban: Benkő Samu (Kolozsvár), Berényi Dénes (Debrecen), Bodor Miklós (Egyesült Államok), Klein György (Stockholm), Uray Zoltán (Kolozsvár). Azok az erdélyi fiatalok, akik a rendszerváltás után indultak kutatói pályájukon, szintén szerepeltek a folyóiratban, egy részük nyugatról jelentkezett (ifj. Buchwald Péter, Péntek Áron, Toroczkai Zoltán), mások Kolozsvárról (Fodorpataki László, Kósa Ferenc, Macalik Kunigunda, Markó Bálint, Újvárosi Lujza), Marosvásárhelyről (Simon Emese). A jelenleg Stockholmban élő Imreh Sz. István egykori kolozsvári és mostani stockholmi laboratóriumát mutatta be, felesége, Imreh Piroska a Karolinska Egyetem Tumorbiológiai Intézetének kutatója. /A Korunk természettudományi számából. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 28./
2000. november 10.
A Magyar Professzorok Világtanácsa nov. 10-11. között rendezi meg Nyíregyházán, a millennium jegyében, a Kárpát-medencei Magyar Professzorok 4.Találkozóját. A találkozó három kiemelt témaköre: a környezetvédelem időszerű kérdéseinek megvitatására, a külhoni magyar felsőoktatás és a tudományos nyelvhasználat (anyanyelv-idegen nyelv). Ez alkalommal átadják a Fehér Dániel Emlékérmet is. Kecskés Mihály professzor, a Magyar Professzorok Világtanácsának elnöke a találkozót megelőzően tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Magyar Professzorok Világtanácsának jelenleg 23 országból vannak tagjai, létszámuk 500 körüli. Elkészült az első szaknévsor, mely félezernél több magyar professzor adatait tartalmazza. Kiemelten fogják megvitatni a vendégprofesszorok biztosítását a romániai magyar magánegyetemek egyre növekvő karai számára. A vendégprofesszorok tömbösített formában, két hét alatt adnák le egy félév anyagát. Szívesen tanítanának Erdélyben nemcsak magyarországi, hanem nyugat-európai, szlovákiai vagy tengerentúli magyar egyetemi tanárok is. A Külföldi Magyar Tudományosság MTA Elnöki Bizottsága részéről Berényi Dénes professzor felvázolja a magyarok tudományos együttműködést a Kárpát-medencében. Szilágyi Pál professzor /Babes-Bolyai Tudományegyetem/ ismerteti a kolozsvári magyar nyelvű felsőoktatás helyzetét. Önálló magyar egyetem Romániában címmel tart előadást Kulcsár László professzor (Szent István Egyetem, Gödöllő). A magyar nyelvű agrár-felsőoktatás helyzetét ismerteti Heszky László professzor, ezt követően pedig a romániai magyar nyelvű agrár-felsőoktatás kérdéseit veti fel Füleky György professzor, mindketten a gödöllői Szent István Egyetemen tanítanak. A Ph. D.-képzés külföldi tapasztalatairól számol be Imreh István professzor (Karolinska Institut, Stockholm). Tőkés László püspök és Kovács Béla a Partiumi Keresztyén Egyetem aktuális helyzetéről tartanak beszámolót, Zsombori Vilmos (Hargita Megyei Tanács) a csíkszeredai felsőfokú oktatás kérdéseit ismerteti. A kárpátaljai magyarok továbbtanulási lehetőségeiről a Beregszászon működő Kárpátaljai Tanárképző Főiskola igazgatója, Orosz Ildikó számol be. /Guther M. Ilona: Kárpát-medencei magyar professzorok találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./
2005. december 21.
Dr. Péterffy Árpád szívsebész professzort a fennállásának 60. évfordulójára emlékező Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem díszdoktorává avatták a december 16-i gálaünnepségen. A cím kései elismerés az alma matertől, ahol a kitüntetett pályája kezdetén nem a magyar végzősök számára tartogatták az egyetemi karrier lehetőségét. Ahhoz, hogy édesapja nyomdokain haladva a modern szívsebészet kiváló művelőjévé váljon, Svédországba kellett emigrálnia, hogy szakmai tudása teljében Magyarországra visszatérve Debrecenben építse fel a magyar szívsebészet egyik fellegvárát. Elmondta, hogy a most kapott elismerés nem csak ő munkájának értékelése, hanem édesapja, Péterffy Pál marosvásárhelyi sebészprofesszoré is, aki egész életén át segíteni próbált a Kárpát-medencéből hozzá forduló beteg embereken. Úgy érzi továbbá, hogy a család elismerése is, valamennyien szorosan kötődnek ehhez az egyetemhez, amelyet 12-en végeztek el, s ma is ott tanul egyik unokaöccse. Emlékezett fiatal éveire. Az ’56-os forradalmat követően az egyetemre beköltözött a félelem, a rettegés. Megmondták nekik, hogy vidékre kell menniük, ahonnan már szinte lehetetlen volt visszakanyarodni, mivel 1962-től elkezdődött a román nyelvű oktatás, és azt követően a román előadók számának a gyarapítása volt a fontos. Dr. Péterffy Árpádot először Kapnikbányára helyezték, 1963-tól Nagybányán lett alorvos. Végül elhagyta az országot, Svédországot választotta. A Karolinska Intézetben dolgozott. A doktori disszertációt a habilitáció követte, ami már egyetemi tanári minősítést jelentett. 1983-ban sikeresen megpályázta a Debreceni Orvostudományi Egyetemen professzori állását, feladata volt a szívsebészet kifejlesztése. 1997-re Magyarországon már az elsők lettek, a műtétek számát tekintve. Debreceni kinevezése után megtartotta svédországi állását, ahova rendszeresen kijárt. Minden újat hazahozott, s munkatársait is sikerült kiküldenie. /Bodolai Gyöngyi: A legnagyobb öröm. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 21./
